A Desperado együttes vörös bombázójaként lett híres: Betti a 90-es évek óta ennyit változott
Gábor Bernadett 41 évesen boldog feleség és családanya.
Összesen 161 találat.
Gábor Bernadett 41 évesen boldog feleség és családanya.
Brunner Márta 1971. június 6-án látta meg a napvilágot.
Képeken a Melrose Place szereplői napjainkban.
Egy kis nosztalgia következik.
Moór Bernadett a koronavírus-járvány kitörése után kezdett új foglalkozást keresni.
David Hasselhoff nélkül a Baywatch egy évad után eltűnt volna a süllyesztőben.
Sárközi Anita a ’90-es és a kétezres évek egyik legismertebb magyar popénekesnője volt, de 12 évig nem jelentkezett új albummal.
Brunner Márta és Ács Bálint Sóskúton talált rá álmai otthonára és hivatására.
Móré András 2016-ban keveredett kocsmai verekedésbe.
Császár Előd közel egy évig alkotott egy párt egy szakmabeli hölggyel.
Képeken mutatjuk, hogy néznek ki a '90-es évek magyar lányegyütteseinek énekesnői manapság.
Jó néha nosztalgiázni, hiszen ilyenkor rájövünk, milyen jó is volt gyereknek lenni.
Doszpot Péter nem csak nyomozóként volt sikeres, az előadásaival is népszerű.
A 90-es években néhány elem nélkül elképzelhetetlen volt a karácsony, melyek ma már legtöbbeknek csak kedves emlékként maradtak meg.
Képeken mutatjuk, mennyit változtak a korszak legnépszerűbb énekesei.
Így fest ma a legfiatalabb Grand Slam-bajnok, Szeles Mónika.
Képeken mutatjuk, mennyit változtak a ’90-es évek leghíresebb szupermodelljei.
Tori Spellingnek sok időbe telt, de végül megszerette külsejét.
Az évek múlnak, a szépségideálok változnak, de egy biztos: minden évben kiválasztják azt az egy lányt, aki a legszebb a világon.
Néha jó kicsit nosztalgiázni és eltűnődni rajta: tényleg ez volt a divat több mint húsz évvel ezelőtt?
Mutatjuk, mennyit változtak a '90-es évek legnépszerűbb férfi énekesei.
Friss fotókon mutatjuk a '90-es évek legsármosabb énekeseit.
Ezek a játékok voltak a gyerekek karácsonyi kívánságlistáján közel harminc éve.
Ezekre a frizurákra vágyott minden nő akkoriban: az elmúlt évtizedek legdivatosabb sztárfrizuráit mutatjuk.
A sikkes minta könnyedén túlzásnak hat, de, ha így viseled, stílusos és csinos lesz.
Ha sikkes és nőies szeretnél egyszerre lenni, ilyen darabok közül válogass a divatszakértő szerint.
A Pinteresten odavannak érte az emberek, de érdemes átgondolni, hogyan viseled.
Ismét divatos a régi kedvenc frizura. Nemcsak romantikus és szexi, de az arcot is szépen keretezi.
A V.I.P. együttes tagjai rengeteget változtak az elmúlt években.
Kiderült, mikre voltak kíváncsiak tavaly a netezők a divattal kapcsolatban.